Siófok hírei

Tartalom átvétel
Frissítve: 5 óra 59 perc

A nyári fővárosba kerülhetnek a főváros szobrai

6 óra 44 perc

Az Országgyűlés tavaly nyáron döntött arról, hogy visszaállíttatja a budapesti Kossuth tér 1944 előtti arculatát. A rekonstrukció azt jelenti, hogy a jelenleg ott található szobrokat elszállítják a térről, így Siófok lehet az új helyszíne Varga Imre Károlyi- szobrának is.

tovább

Vita a járások körül

11 óra 53 perc

Még mindig nem tudni pontosan egyes somogyi települések melyik járáshoz tartoznának. Vízvár csurgó helyett Barcshoz szeretne tartozni. Pusztaszemes Siófokhoz, Balatonföldvár pedig önálló járást szeretne kialakítani. A minisztérium azonban ragaszkodik a 8 somogyi járáshoz.

tovább

A legnépszerűbb somogyi települések

11 óra 57 perc

Siófok, Balatonszemes, Fonyód - ez a három település volt a legnépszerűbb Somogyban a balatoni vendégéjszakák száma alapján.

tovább

Fazekas Sándor helyi gazdákkal találkozott Siófokon

11 óra 59 perc

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden beszámolót tartott az elmúlt másfél év mezőgazdaságban elért eredményeiről és az új feladatokról egy siófoki gazdafórumon, ahol többen is kifogásolták az állami földbérlethez jutás körülményeit.

tovább

Tolvajbandát kaptak el a siófoki rendőrök

h, 02/20/2012 - 22:49

Lakossági bejelentés alapján fogták el a rendőrök azokat a tolvajokat, akik egy nyaralóba törtek be Siófokon.

tovább

Genius Apáczai Diploma Díjat kapott Károlyi Margit

h, 02/20/2012 - 15:36

Az Apáczai Kiadó immáron hetedik alkalommal osztotta ki azt az elismerést, melynek különdíja 2012-ben egy siófoki tanítónő oktató-nevelő munkáját ismeri el.

tovább

Államosítás után: Siófok nem kér az új vezetői pályázatokból

v, 02/19/2012 - 11:56

Nem ért egyet a siófoki képviselő-testület azzal, hogy az államhoz átkerült, korábbi megyei fenntartású intézmények minden vezetői posztját újrapályáztatják.

tovább

Idegenforgalmi adóról, szúnyogirtásról tárgyalt a Balatoni Szövetség

v, 02/19/2012 - 08:41

Lesz pénz az idei balatoni szúnyogirtásra, nem jutott előre a felhagyott zagyterek ügye, és Siófok szeretné bevezetni a 14-18 éves korosztály számára is az idegenforgalmi adót - egyebek közt ezekről tárgyalt az önkormányzatokat tömörtő Balatoni Szövetség (BSZ) közgyűlése pénteken Balatonfüreden.

tovább

Torkos csütörtök Siófokon is

szo, 02/18/2012 - 19:14

2012. február 23-án, azaz Torkos Csütörtök napján a felhíváshoz csatlakozott számos étterem az étel- és italfogyasztásból 50%-os kedvezményt biztosít. Az akcióban siófoki vendéglátóhelyek is részt vesznek.

tovább

A Siófok-térségi gazdáknak tart előadást az agrárminiszter

szo, 02/18/2012 - 18:17

A mezőgazdaság aktuális kérdéseiről, a vidék jövőjéről tart előadást jövő kedden, Siófokon dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárcavezető a Siófok Térségi gazdakör meghívására érkezik a városba. A gazdafórum szervezője a Siófok Térségi Gazdakör.

tovább

A balatoni korcsolyapályák többsége bezárt

p, 02/17/2012 - 22:49

A Balatonnál a felmelegedés és a havazás tönkretette a jégpályák minőségét, többségük bezárt. A fonyódi, a balatonfüredi és a siófoki pálya még nyitva van és az üzemeltetők bíznak abban, hogy hétvégén is fogadni tudják a sportolni vágyókat.

tovább

Itt a farsang, áll a bál

p, 02/17/2012 - 19:17

Február a bálok, s különösen a farsangi bálok hónapja. Ilyenkor országszerte tartanak különböző rendezvényeket, programokat, hogy elűzzék a telet és a fagyot. 

tovább

Tízszeres díj - Ez sajnos komoly

cs, 02/16/2012 - 21:45

Siófokon is van jónéhány háztartás, amely a mai napig nem kötött rá a rendelkezésre álló szennyvízcsatornára.
 

tovább

Nyárra készülnek a majorettek

cs, 02/16/2012 - 17:17

Siófokon ülésezett az elmúl hét végén a Nemzetközi Mazsorett Szövetség(IMA). Hat ország szövetségének elnökei, a Magyar Mazsorett Szövetség elnöke a Siófoki Amatőr Művészeti Egyesület elnöke kalauzolásával járták végig a nyári Művészeti Fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő mazsorett Grand Prix helyszíneit.

tovább

Pincéket törtek fel, elkapták őket

cs, 02/16/2012 - 17:15

Pincéket törtek fel az a két 19 és 30 éves ságvári férfi, akiket nemrégiben sikerült lefülelniük a Siófoki Rendőrkapitányság munkatársainak. Januárban tűnt fel a helybélieknek, hogy egyre gyakrabban tűnnek el fém tárgyak, boros hordók, villanymotorok és még arra is volt példa, hogy olajkályhának kélt lába.

tovább

Komoly kárt okoz a fogyasztónak az elfagyott vízmérő

cs, 02/16/2012 - 17:12

Több mint 300 vízmérő fagyott el február első hetében a Dunántúli Regionális Vízmű szolgáltatási területén. A cég közleménye szerint a vízmérők cseréjének költsége társasági szinten már meghaladja a 8 millió Ft-ot.

tovább

Nem drágul a hulladékszállítás Siófokon

cs, 02/16/2012 - 17:09

Januártól is a 2010-ben megállapított árakon végzi a hulladékszállítást Siófokon a közszolgáltató.

tovább

Pórul járt fatolvajok

cs, 02/16/2012 - 17:07

Hívatlan favágókról érkezett bejelentés tegnap a Siófoki Rendőrkapitányságra, a bejelentés szerint a tengődi erdőgazdaságból lopták a fát. Testvéreket értek tetten a kiérkező járőrök: egy 17, egy 18 valamint egy 20 éves férfi éppen 2,5 köbméter fát készült meglovasítani.

tovább

Furcsa jelenség a Balatonnál, villámlással érkezett a hóvihar

sze, 02/15/2012 - 20:34

Fél évszázadonként egyszer, ha előfordul ilyen, ilyentájt: villámlással, mennydörgéssel, erős széllel kísért zivatar tört ki a Balaton keleti medencéje fölött Siófok-központtal, szerdán este.

tovább

Új direktor a KIKK élén

sze, 02/15/2012 - 20:30

Új vezetővel kezdte az évet a Kálmán Imre Kulturális Központ. Az intézmény vezetésével még decemberben bízta meg ideiglenesen a város Györkös Mariannát, a Siófoki Polgármesteri Hivatal nemzetközi kapcsolatokért, rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért felelős munkatársát, aki indult a posztra meghirdetett pályázaton is.

tovább